ELSŐ RÉSZ

Az első részben alapvetőnek tűnő fogalmakat, jelenségeket ismerünk és vizsgálunk meg. Ez sem lesz azonban egyszerű. Tapasztalatom ugyanis, hogy minél bonyolultabb egy rendszer, annál egyszerűbb a megjelenési formája, és ha ez igaz, úgy ez a megállapítás fordítva is igaz, miszerint a bonyolult megjelenési forma mögött egyszerű rendszer rejlik. Gondoljunk csak egy fűszálra, mennyire egyszerűnek tűnik: csak egy fűszál! De ha megnézzük, mit tudunk egy fűszálról, ámulatba esünk. A fűszál képes szervetlen anyagból szerveset készíteni – ez nekünk, felsőbbrendű lényeknek még nem nagyon megy. Tudjuk, hogy a fűszálban kvantummechanikai folyamatok zajlanak, és ezt egyszerűen fotoszintézisnek nevezzük, ám e folyamat megértését még csak most kezdtük és nagyon az elején tartunk. Ha egy Boeing 747-est hasonlítok össze egy fűszállal úgy, hogy az összehasonlítási célom a bonyolultság bemutatása, úgy a Boeing 747 egy faéknek felel meg, míg a fűszál a világ legnagyobb szuperszámítógépének. A magyarországi Országház épülete bonyolult szerkezetnek látszik, valóban csodálatra méltó, ha viszont az apró részleteit vizsgáljuk, észrevesszük, hogy nagyon is egyszerű elemekből áll: tégla, mészkő, díszkövek, egyenes fagerendák, vas- és acélelemek. Ezek meghatározott és jól átlátható, megérthető séma szerint kerültek egymásra, egymásba. Az Országház tehát nem bonyolult, mert értjük az épületet és legfőként azt, hogy milyen alkotóelemekből áll, illetve hogyan kapcsolódnak össze ezek az alkotóelemek.

Persze a kérdés jogos, mit nevezünk bonyolultnak és mit nevezünk egyszerűnek. Megállapodás kérdése[1].

Ha mégis szeretnénk a bonyolultságnak definíciót adni, úgy talán azt mondhatnánk, hogy ha valaminek értjük a felépítését, keletkezését és belső működését, azt nem szükségszerű bonyolultnak tekinteni. Márpedig a környezetünket meghatározó mesterséges tárgyakat emberek készítették, többnyire pontos tervek alapján és jól tudva azt, hogy egy-egy alkotóelem hogyan viselkedik majd a kész műtárgyban. Mivel a műtárgyakat megteremtők ismerik a megteremtés minden körülményét és rendelkeznek az alkotáshoz szükséges tervvel, így elmondható, hogy mi emberek nem vagyunk képesek bonyolult szerkezetek létrehozására. Inkább az változik, hogy egy adott embernek mi nehezen felfogható, és mit ért meg könnyen.

A természet teremtő mechanizmusát viszont nem ismerjük. Nem tudjuk, hogy a felhasznált technológiák hogyan működnek, sőt többnyire a természet által felhasznált anyagokról is csak sejtéseink vannak. A természet csak bonyolult dolgok megalkotására képes.

A berögződéseket, sablonokat, előítéleteket, mások igazságait e könyv olvasásakor tegyük félre. Ez nem lesz könnyű, hisz agyunkat születésünktől fogva hagytuk felprogramozni és annyira önmagától értetődőnek tűnik minden, hogy kérdezni is elfelejtettünk a program okáról és céljáról.

Végezzünk el egy gyors, kifejezetten könnyű tesztet és feltárul a program hatékonysága.

Képzeljen el három fontosabb eseményt az életéből. Az egyik esemény legyen tíz évvel ezelőtti, a második öt évvel ezelőtti, míg a harmadik az utóbbi napokhoz vagy hetekhez kapcsolódjon. A három eseményt egy-egy képkockaként képzelje el. Ha megvan a három képkocka, tegye egymás mellé az elméjében. A tíz évvel ezelőtti legyen az első, az öt évvel ezelőtti a második, míg a legfrissebb képkocka a harmadik.

Eddig mindenkinek sikerül a képkockák összerakása, szépen egyben látjuk őket. Most jön a program védelmi rendszere. A három képkockát most rendezze úgy át az elméjében, hogy a legfrissebb képkocka legyen az első, az öt évvel ezelőtti, azaz a második, maradjon a helyén, míg a tíz évvel ezelőtti legyen a harmadik képkocka.

Ahogy írtam, ez a legkönnyebb teszt, de ha ön még nem próbálta ki soha, ne keseredjen el, ha nem sikerül elsőre a fordított rendezés. Három-öt próba után összejön a várt sorrend, ennyi kísérlet kell ahhoz, hogy a program időfolyamért felelős blokkját megérintsük. Ha pedig ez a kísérlet elsőre sikerült, próbálja meg négy-öt időkép fordított rendezésével is.

Ebből az egyszerű tesztből megtapasztalhatjuk, hogy agyunk oly mértékben elfogadja a dogmákat, hogy szó szerint harcol ellenünk, ha esetleg szembeszállnánk velük: Mit képzelnek ezek? Az idő csak egy irányba mehet!

Nos, ezen a gondolkodáson kell felülkerekednünk, ha nyitottabbá akarunk válni, de a jó hír az, hogy ha az agyunkat erre tréningeljük, akkor hagyja magát. A könyv olvasása során észrevesszük majd, hogy egyre könnyebben képzeljük majd el azokat a felvetéseket, melyekről a napi sürgés-forgásban, munkában, bevásárlásban nem gondolkodunk.

A könyv első része azokkal az evidenciákkal, egyértelműnek vett jelenségekkel foglalkozik, amelyekre nem szokás rákérdezni. Az agyunk szerint ezek alapfogalmak: annyira egyszerű a válasz, csak el kell fogadni a tényeket.

A Véletlen könyv kezdésként ezeket vizsgálja. Ez az alap, erre fogunk építkezni. Az egyszerű megjelenésű formákat vizsgáljuk és felfedezzük a háttérben húzódó, néha mesébe illő bonyolultságot. Buzdítom az olvasót, hogy keresse folyamatosan az ellentmondást, ne elégedjen meg az én gondolataimmal, fogadjon mindent kérdőjellel, fenntartással! Kritikusan, szigorúan, logikailag alátámasztva értékeljünk mindent. Minél több kérdést teszünk fel, annál jobban megértjük az alapokat és az agyunk egyre több kérdésre fog válaszolni önmagától.

 

[1] Lovász László matematikus: „Egy sorozat bonyolultságát nem lehet semmilyen algoritmussal sem kiszámítani.”

 

Könyv vásárlása